Közlemény

az Adatvédelem Napja alkalmából

 

Az Európa Tanács kezdeményezésére 2007. óta január 28-a az Adatvédelem Napja. 1981-ben ezen a napon nyílt meg aláírásra a Tanács 108. számú Adatvédelmi Egyezménye. Az európai kontinens méltán lehet büszke arra, hogy ezzel az Egyezménnyel is gyarapította a magánszféra-védelem globális vívmányait.

Magyarországon az adatvédelmi felügyeleti szerv, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) idén januárban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. A NAIH immáron hatósági és bírságolási jogkörrel felruházva, az Európai Gazdasági Térség társhatóságaival együttműködve járul hozzá az adatvédelmi jogok érvényesítéséhez.

A személyes adatok védelmének biztosítása nagyban függ az adatkezelők tevékenységétől, hiszen ők hozzák meg azokat a döntéseket és intézkedéseket, amelyek közvetlenül kihatnak az érintetteknek, mint az adatok alanyainak a magánszférájára.

Ugyanakkor, az érintettek maguk is hatással vannak az adatvédelem helyzetére azzal, hogy tudatosan gyakorolhatják jogaikat, hivatkozhatnak a GDPR-ban és más jogszabályokban rögzített jogosultságaikra. Az Adatvédelem Napja alkalmából ezúton is felhívjuk a figyelmüket arra, hogy mind az online, mind pedig az offline térben igénybevett különböző szolgáltatások, vásárlások, illetve a közösségi felületek használata során minden esetben olvassák el az adatvédelmi („süti”) tájékoztatót és használják az adatvédelmi beállításokat.

Nem szabad elfelejteni, hogy az interneten ma már bárki adatkezelővé válhat. A világháló nem jogmentes terület, a való életben alkalmazandó szabályok a virtuális térben is érvényesek. Ami tilos offline, tilos az online világban is. Nem vagyunk arctalan felhasználók az interneten, sőt, ott még több figyelmet igényel, hogy mások becsületét és jó hírnevét is óvjuk az adatok megosztása esetén. Minden felhasználó maga is felelősséggel tartozik ezért.

Több évtizedes tapasztalat mutatja, hogy az adataink magas szintű védelméért mindenki erőfeszítésére szükség van. A NAIH erre is szeretné felhívni a figyelmet ezen a napon. Magánszféránk nagy kincs, érdemes rá vigyáznunk! 

 

Budapest, 2022. január 28.

                                                          

                                                                                    

                                                      Dr. Péterfalvi Attila

                                                        elnök, c. egyetemi tanár