Dr. Szabó Endre Győző a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (továbbiakban: NAIH) jelenlegi európai uniós együttműködésért felelős elnökhelyettese 2023. augusztus 15. napjával lemondott elnökhelyettesi megbízásáról. Dr. Szabó Endre Győző a „Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Emlékérem” adományozásáról szóló 23/2020. (IX.24.) NAIH elnöki utasításban foglaltak alapján megkapta a NAIH ezüst emlékérmet, amely díj megilleti az elnökhelyettest megbízatásának megszűnése esetén.

Dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke 2023. augusztus 16-i hatállyal Dr. Sziklay Júlia főosztályvezetőt nevezi ki nemzetközi elnökhelyettesnek.

Dr. Sziklay Júlia jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán „summa cum laude” minősítéssel 1995-ben, kiváló minősítésű politológus oklevelét szintén az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának politológus szakán 1998-ban vette át. 1998-ban jeles minősítésű jogi szakvizsgát tett, PhD fokozatát „summa cum laude” minősítéssel 2012-ben nyerte el a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (az értekezés címe: Az információs jogok kialakulása, fejlődése és társadalmi hatása).

A jogi diploma megszerzése után fél évig bírósági fogalmazó, majd 1995 szeptemberétől az újonnan felálló Adatvédelmi Biztos Irodájának munkatársa, 2004-től főosztályvezető-helyettesi, 2007-től főosztályvezetői beosztásban.

2009-2011 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nemzetközi ügyeinek felelőse. Munkájának legfőbb eredménye a magyar ombudsman nemzeti emberi jogi intézményi státuszának (NHRI) sikeres ENSZ „A” státuszú akkreditációja 2011-ben.

2012-2018 között az újonnan létrejött Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál főosztályvezetőként a nemzetközi ügyeket és a társadalmi kapcsolatokat koordinálja. A felügyeleti hatóságnál töltött évek során 10 nemzetközi/uniós szakmai projekt irányítója vagy szakértője, több jelentős nemzetközi konferencia szervezője.

2018-2023 között a NAIH Információszabadság főosztályának vezetője. A 2019-22 között lefolytatott „Az információszabadság hazai gyakorlatának feltérképezése és hatékonyságának növelése” című kiemelt, uniós támogatású KÖFOP kutatási projekt szakmai vezetője.

Több, mint 40 tudományos publikáció szerzője főként az információs jogok, az online gyermekjogok, az ombudsmani jogvédelem témakörében.

2018 óta oktat gyermekjogi és információs jogi szakjogász képzéseken az ELTE-n és az NKE-n, az ELTE adatvédelmi szakjogász képzésén az információszabadság c. tantárgy felelőse. Rendszeresen vesz részt meghívott előadóként nemzetközi vagy hazai konferenciákon.

2008-ban Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült.

 

Budapest, 2023. augusztus 11.

Dr. Péterfalvi Attila

elnök, c. egyetemi tanár

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosítása lehetővé tette a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (továbbiakban: NAIH) elnökének, hogy kinevezzen további elnökhelyettest is.

Dr. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke 2023. július 10-i hatállyal dr. Bendik Tamás stratégiai elnöki főtanácsadót nevezi ki általános elnökhelyettesnek.

dr. Bendik Tamás a tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és ösztöndíjasként a Helsinki Egyetem Jogi Karán végezte. Posztgraduális képzését az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézetben folytatta, előbb kodifikátor szakjogász, később adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász végzettséget (LL.M.) szerzett.

Pályafutását az Igazságügyi Minisztériumban kezdte meg, ahol több mint 11 évig foglalkozott nemzetközi szerződésekkel, alapjogokkal, kiemelten a személyes adatok védelmével és információszabadsággal.

2012-2018-ig Magyarországot képviselte az Európai Unió Tanácsának adatvédelmi munkacsoportjában, valamint az Európai Bizottság adatvédelmi szakértői csoportjában, tevékenységének fókusza az Európai Unió adatvédelmi reformja volt, ennek keretében részt vett az uniós szabályozás előkészítésében és tárgyalásában, valamint azok implementációjával kapcsolatos jogszabály-módosítások szakmai előkészítésében.

2018 óta a NAIH stratégiai elnöki főtanácsadója, e minőségében - többek között - az Európa Tanács adatvédelmi tanácsadó bizottságának tagja, a GDPR-kommentár egyik társszerzője, az ELTE ÁJK Jogi Továbbképző Intézet adatbiztonsági és adatvédelmi szakjogász képzésének oktatója.

Szakmai teljesítményét az Igazságügyi Miniszter „Miniszteri Elismerő Oklevél”, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke „NAIH ezüst emlékérem” adományozásával ismerte el.

Dr. Szabó Endre Győző jelenlegi általános helyettes a jövőben az európai uniós együttműködésért felelős elnökhelyettesi feladatokat látja el.

 

Budapest, 2023. július 3.

Dr. Péterfalvi Attila

elnök, c. egyetemi tanár

Időpont:  2023. május 31.

Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Oktatási Központ, 1083 Budapest, Üllői út 82. 

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) ténylegesen megkezdte az ún. összehangolt végrehajtási kerethez (Coordinated Enforcement Framework – CEF) kapcsolódó, az idei évben az adatvédelmi tisztviselők szerepére fókuszáló összehangolt fellépését.